Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hosszú versek 5

2008.11.13

"De Én hadd mondjam azt Szeretlek.
És ezért Én elmegyek.
Hogy ne bántsalak,hogy ne legyen több bűn,
Mert szeretni így nem lehet.

Ha majd átléped a lét küszöbét,
Ha majd fájni kezd a nincs többé,
Értelmet kap mi volt a Volt,
S mi volt, miért...

Egyet megtudsz majd biztosan,
Lesz egy üzenet,
Volt valaki ki Téged,
Mindennél jobban szeretett!

Elmegyek,ne bántsalak többé,
Elmegyek mert szeretlek,
Szeretlek Örökké!"


 

 

Ha megtenném, amit nem teszek, Ha nem hinném, amit elhiszek, Már többet tudnék az elhallgatott mondatokról. Az életben annyi mindent nem értek, Hogy egyre jobbnak érzem, amit megértek, És szeretem azt, ami azt jelenti, amiről szól. Szeretem azt, akit nem szabad, És vártam arra, ami elmaradt, És hibáztam néha akkor is, ha igazam volt. De bevallom, nem lettem boldogabb, Ha elhittem érthetetlen dolgokat S az igazság közben mindig olyan egyszerű volt. Ha megkérdeznéd, amit nem kérdezel, Ha elmondanád, amit nem mondasz el, Én szólnék arról, hogy mennyi mindent elhallgattunk még, örülök annak, ami olyan világos, És gyanakszom arra, ami homályos, És merem szeretni azt, ami csak egyszerűen szép!


 

 

"Átsírt éjszakák,elvesztett barátok,
A világ közepén magadat egyedül találod.
ÉS CSAK ÁLDOD AZT AZ ÓRÁT, MIKOR NEVETETT A SZÁD,
Hiányzik az a valaki,aki társként gondolt rád.
Fájnak a percek,amiket együtt töltöttetek,
Szívedbe marnak az emlékek,az együtt töltött hetek.
Fáj minden perc,mikor magányosan fekszel az ágyban,
Rossz belegondolni,de egyedül vagy a világban."


 

 

Talán jobb is, ha ezen nem gondolkozom,
Mert csak annál nagyobb a fájdalom...
Szeretnélek egyszerűen szívemből kitépni,
Téged egy életre elfelejteni...

Mégse tudlak, hisz itt élsz bennem,
Pedig tudom, nem állhatok meg, tovább kell mennem...
Talán így lesz a legjobb mindkettőnknek,
De egy valamit ne feledj... Még mindig szeretlek téged...

 

 

 

Láttam egy alagutat, te álltál a végén,
Sötét volt, de én nem féltem, csak elindultam feléd!
Nem is volt olyan szörnyű, láttam a szemedben, hogy vársz rám,
Ez erőt adott nekem, éreztem senki nem bánthat már!
Teltek a napok, s az alagút vége egyre messzebb lett,
Éreztem, hogy baj van, és féltettelek!
Egyszer egy nap te tényleg eltüntél,
Én sebezhető lettem, te elmentél és én nem tudom, hogy miért!
Nem láttam a szemed, éreztem, elveszek,
Te könnyedén eltüntél, s én hiába kerestelek!
Nem vársz már rám, otthagytál, s engem ez bánt,
De egyszer kiérek az alagútból, s, hogy te már nem leszel ott,
az nem az én hibám.

 


 

 

..."senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet".
Nem igaz.
Ez nem olyan seb, ami gyógyul.
A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.
Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának a fantom-fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban - ha valóban szeretünk - nem lehetséges.
A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, odaát, vagy egy másik életben... Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem is az emléke, a hiánya él bennünk. (Sok idő után ez úgy jelenik meg, hogy "Nem tudom, hogy ki, de hiányzik nagyon!".) És ezt a hiányt valamennyien felfedezhetjük a lelkünkben."...


 

 

"Elengedni valakit, nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad.
Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. 
Ez nem baj. Attól még elengedheted.
Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva
lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük…
(…)Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy
elfelejtem, örökre… Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt
szabadon repülni, szállni, a maga útján – abban a biztos reményben, hogy visszatalál
 majd hozzám… De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj."

 


 

"Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez
természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát , kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak,
s minden, amit gyűjtöttél és
szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban. Ez nem csodálatos, hanem
a természet rendje szerint való, ez az egyszerű és természetes. Inkább
az a csodálnivaló, hogy nem érnek mindennap nagy csapások. Ember vagy,
tehát szenvedned kell; s szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy..."

 


 

 

Néha bánt, hogy nem vagy itt velem,
Mikor a legjobban rád lenne szükségem.
Már nem kérem, hogy szeress engem,
Csak jó lenne, ha meghallgatnál, s tanácsot adnál nekem.

Mert néha úgy érzem, ellenem fordul a világ,
Ilyenkor rohannék hozzád.
Megnyugtatna jelenléted,
Te vagy az egyetlen ki teljesen ismeri lelkem.

Tudom, már látni sem akarsz,
S azt is tudom, én rontottam el mindent,
De nagyon szépen kérlek, bocsáss meg nekem,
Már ezerszer megbántam bűneimet.

El vagyok keseredve, mert elvesztettelek,
Bármit megtennék, csak hogy szóba állj velem.
Csak mondd, hogy tegyem jóvá,
Mert ezt a kínt nem tudom elviselni soká!

 

 

Néha szomorú vagy máskor meg vidám,
De eljön az a nap mikor rádtalál a magány.
Forgolódsz az ágyban körbe-körbe,
S könnyes szemmel nézel reggel a tükörbe.
Mert otthagyott valaki aki fontos volt neked,
De ő úgy érezte,hogy mennie kellett.
Telnek a percek és múlnak az órák,
De nem találod sehogysem az okát,
Hogy mért, hogy mért azt nem mondta soha,
És egyedül maradtál, az esős napokra.
Borús az idő és nyomottak a napok,
De nemsokára jönnek a szebb hónapok.
Kisüt a nap és virágzik a rét,és
vidámabban telik már a hét,
Mert ismét jön valaki, akit mellédteremt az élet,
És úgy érzed, ennek senki sem vethet véget.
Telnek a napok és vidámak a hetek,
Ilyen lesz mindig a te életed,
Hát igy kell élned, mert az élet!


Mindent csak elveszíteni tudtam, még azt is, ami sosem volt az enyém. Sose lesz. O mondta... És... ezen a reggelen is
elveszett egy tegnap... Minden nap... Hogyan tudnám várni a holnapot? Ha ez a pár év is ilyen hosszú volt, amióta élek,
 mire tudnék még várni?Olyan könnyu volt... O nem ígért semmit, mert nem tehette. Mégis elég volt egy pillantás, hogy
elhiggyem, O sem akar elveszíteni... És akkor már nem kellett megígérnem semmit, mert ettol a pillanattól kezdve nem
számított senki más. És boldog voltam, ha egyáltalán adhattam valamit... És már attól is a fellegekben jártam, ha nem
 csak gondolhattam rá, hanem a közelében is lehettem. Pedig... ez volt a legtöbb...És mégis... önzo vagyok. Üvölteni
tudnék, hogy szükségem van rá... El tudod képzelni, milyen érzés nap mint nap arra ébredni, hogy még mindig magányos
vagy? És ha ez soha nem is volt másképp? Azt hittem, hogy hozzászoktam már... De... ha csak ránézhettem, el tudtam
képzelni, hogy mindezt a rosszat örökre el tudom felejteni. Hogy van valaki, akinek vigyázhatom az álmát, és vele
együtt örülhetünk annak, hogy élünk... Akinek foghatom a kezét, megsimogathatom az arcát... Akit átölelhetek, akivel
nézhetem a naplementét, és akivel minden pillanat csak gyönyöru lehet... De lassan közeledik a hajnal... Lehet, hogy
gyönyöru lesz, de úgy sem látnék belole semmit a könnyeimtol... O még biztos alszik... Neki van kirol álmodnia...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Fót Vörös marty tér 2 ,2153

(barbara jónás, 2011.06.01 15:13)

én :)

(én :), 2009.02.26 18:05)

El kéne egednem?...menni had menjen?
Azt mondta sosem enged el
Velem lesz mindig
S ha baj van átölel
De ezt már nem nagyon hiszem el
Egy ideje eltávolodott tőlem
Ugy érzem elengedte a szivem...
Ha még teljesen nem...közel jár...érzem
Elfogom veszteni nem lesz az enyém tovább?
Esténként majd mást ölel át
Lehet már titokban most is ezt teszi?
De én nem nem akarom elvesziteni
Talán megérdemlem ezernyi hibát elkövettem
De iszonyatosan bánom amit tettem
De a szerelem ezt is túlélhet!
Én nme nem akrom soha elvesziteni